Letartóztatva

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vámospércsi rendőrök előállították, majd gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a férfit. Rablás, súlyos testi sértés és garázdaság miatt indult eljárás vele szemben.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrse rablás bűntett, súlyos testi sértés bűntett kísérlet és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2023. március 3-án este Nyírábrányban, a Jókai utcában szóváltást követően megütött egy nyíracsádi lakost. 

Az esetet látta egy kerékpáros is, aki megkérdezte a két férfit, hogy min vitatkoznak. A helyi lakos ezt követően leszakította a bicikli lámpáját. A sértett hiába kérte vissza a lámpát, a férfi őt is megütötte, és továbbra is fenyegette. A kerékpáros az esetet követően bejelentést tett a rendőrségre.

A nyomozók adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, amely eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. A nyírábrányi lakost 2023.március 22-én előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a 20 éves férfit bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság 2023. március 23-án elrendelt. 

 

<< Vissza az előző oldalra