Letartóztatva

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta azt a helyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több bűncselekményt is elkövetett Debrecenben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett, súlyos testi sértés bűntett kísérlet, garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2023 februárjában egy presszó előtt megütött egy férfit, majd áprilisban ugyanott több vendéggel kötekedett és sörösüvegeket dobált. Bűnlajstroma május 1-jén tovább bővült, újabb bűncselekményeket követett el. 

Ezúttal egy bolt előtt szóváltásba került egy vásárlóval, ami után ordibált és egy lábtörlőt a bejárati ajtóhoz dobott. Őrjöngése még itt sem ért véget, megrongált egy kukát, majd bement az üzletbe. A férfi magához vett több üveg bort, és fizetés nélkül akart távozni onnan, amit a kiszolgálók észrevettek. A gyanúsított mit sem törődve ezzel kiabálni és dulakodni kezdett az eladókkal, majd az itallal együtt elhagyta a helyszínt. 

A nyomozók a 25 éves debreceni lakost gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2023. május 18-án elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra