Levette a tehergépkocsi rendszámtábláit, úgy közlekedett az autópályán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a debreceni rendőrök.

Az egyenruhások 2020. augusztus 30-án 15 óra 30 perc körül az M35-ös autópálya hajdúböszörményi kijárója közelében igazoltattak egy tehergépkocsival közlekedő férfit, mert a járművön nem volt rendszámtábla.  A sofőr elmondta, hogy az eredetileg tervezett útvonalon, útlezárások és korlátozások miatt nem tudott közlekedni, ezért hajtott fel az autópályára. Érvényes autópálya matricája azonban nem volt, ezért eltávolította a hatósági jelzéseket, hogy ne tudják beazonosítani és elkerülje a büntetést.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 34 éves nyíregyházi lakossal szemben egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt indított eljárást.

A hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra