Lezárt akta: A késszúrás után összeesett és meghalt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 51 éves férfit szúrtak meg a közlekedési vita után.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2021. május 6-án 19 óra 30 perc körül Dusnokon román férfiakkal szóváltásba keveredett egy közlekedési vita miatt egy pár. Miután a helyszínen megjelent a pár férfi tagjának apja, a román személyek elhajtottak, azonban a dusnokiak egy földesútig követték őket, ahol ekkor a két csoport összeverekedett.

A 44 éves dusnoki apa az őt megtámadó 51 éves román férfit késével megszúrta, aki ezt követően összeesett és meghalt.

A megsérült apa és fia autóba szálltak és elhajtottak, majd értesítették a mentőszolgálatot. A rendőrök előállították a férfiakat.​ Az ügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók elfogtak két román állampolgárt. A 44 éves dusnoki férfival szemben emberölés miatt indult nyomozás.

Mind a három főt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartoztatásukat.

Az emberölés miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték a főkapitányság nyomozói, akik a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra