Lezárt akta: Dohánybolti betörők rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozást befejezték a kiskunhalasi rendőrök, akik az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Riasztó ébresztette egy kiskunhalasi dohánybolt tulajdonosát 2022. december 7-én éjszaka, mivel betörésről érkezett jelzés a telefonjára. Az asszony azonnal az üzletéhez sietett, aminek az ablakát betörve találta. A történtekről értesítette a település rendőreit, akik a helyszínre vonultak. Kiderült, hogy az illetéktelen behatolók elvittek 2 karton cigarettát, valamint elemeltek a kasszából 100.000 forintot.

A nyomozók elemezték a dohánybolt kamerájának felvételét, amin jól látszódott, hogy egy férfi tört be a boltba, miközben társa az utcán kémlelve biztosította a zavartalan ténykedését. Egyiküket azonnal beazonosították, a másik azonban kapucnit viselt és folyamatosan takarta arcát. Azonban ő sem tudott túljárni a rendőrök eszén, és pár óra múlva a duó mindkét tagjának a kezére bilincs került. Gyanúsítotti kihallgatásukon a 20 éves tolvaj bevallotta, hogy ő buzdította 18 éves társát a bűncselekmény elkövetésére, mivel elfogyott a pénzük alkoholra. A lopott összegből szeszes italt vásároltak, a cigarettát pedig elszívták az éjszaka során. A rendőrök találtak a férfinál 32.000 forintot, amit lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosának. 

A nyomozást befejezték a kiskunhalasi rendőrök, akik az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

 

 

<< Vissza az előző oldalra