Lezárt akta: érvénytelen rendszámú és lejárt műszakis autóval próbált a rendőrök elől menekülni

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Egy ideiglenes hatósági jelzéssel ellátott autóra figyeltek fel a rendőrök Zirc belterületén 2022. december 3-án délelőtt. A sofőr, amint észlelte őket, másfelé vette az irányt, majd egy erdei földúton a sárba ragadt járművével. Az egyenruhások igazoltatták a 29 éves járművezetőt, illetve ellenőrizték a személygépkocsi adatait. Az intézkedés során megállapították, hogy a legfeljebb fél évre szóló ideiglenes forgalmi rendszámot még 1994 második negyedévében adták ki, műszaki érvényessége pedig 2022 februárjában lejárt. A sofőrt a rendőrök ezután előállították a Zirci Rendőrőrsre, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra