Lezárt akta: Kifosztás és lopások

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyben egy 28 éves medinai férfit gyanúsítottak meg kifosztás bűntett és több lopás elkövetésével.

Mint arról korábban írtunk, egy faddi férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2022. november 28-án reggel Faddon a Rákóczi utcában a rokkantkocsijából ellopta az iratait, pénzét. Mint elmondta, ő a kocsival közlekedett, amikor először leszólította őt a fiatalember. Arra kérte, hogy váltson fel neki pénzt, de Ő mondta, hogy nem tud ebben segíteni és tovább haladt. Néhány perccel később ugyanaz a fiatalember, aki korábban leszólította, utána futott és kivette a kormányra szerelt kosárból a szatyrát a benne lévő iratokkal és 28.000 forint készpénzzel együtt, majd beszaladt egy közeli intézmény udvarára.

Az ügyben széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek a kollégák, a jogtalanul elvett iratok, táska, pénztárca - a pénz kivételével - hiánytalanul megkerült. A beszerzett információk, személyleírás alapján a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban egy 28 éves medinai lakosra terelődött a gyanú. Mivel a férfi felkutatása nem járt eredménnyel, elrendelték a körözését, majd december 9-i elfogását követően gyanúsítottként hallgatták ki kifosztás bűntette miatt. Ezután őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, azóta is börtönben van.

A nyomozás adatai szerint a letartóztatott férfi több bűncselekményt is elkövetett. A megalapozott gyanú szerint 2022. november 15-én hajnalban a szekszárdi hajléktalanszálló szobájából ellopta a szobatársa mobiltelefonját, ezzel 35.000 forint kárt okozva. Ezután 2022. december 6-án este egy medinai lakatlan ház udvarába bejutva, a különálló épületben lévő fodrászüzletbe szúnyogháló letépést és az ablak betörését követően behatolt. Onnan akkumulátoros hajvágó gépet, borotvát és egyéb fodrászkellékeket tulajdonított el. A rongálással közel 45.000 forint, míg a lopással 80.000 forint kárt okozva.

kép

A férfi kihallgatásai során nem kívánt vallomást tenni.

A nyomozást a Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek küldték meg.

<< Vissza az előző oldalra