Lezárt akta: kristály az alsónadrágban is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai nyomozók egy közúti ellenőrzés során fogták el az egyik gyanúsítottat. Most ellene és társa ellen vádemelést javasolnak.

 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a munkatársai 2021. május 5-én összehangolt akció keretében elfogtak és őrizetbe vettek egy akkor 41 éves férfit és 56 éves élettársát. A kalocsai pár a gyanú szerint városszerte terjesztett kábítószert kiterjedt, visszatérő vevőkörének.

A névtelen feljelentés alapján indult nyomozás során a rendőrök tanúkat kutattak fel, közterületi kamerák felvételeit és híváslistákat elemeztek, miközben feltérképezték a lehetséges fogyasztókat. Az aprólékos, sziszifuszi munka meghozta az eredményét: a férfi bűnelkövető egy közúti ellenőrzés során bukott le, amikor is az alsónadrágjában a rendőrök kristályt találtak. Élettársa sem úszta meg, mivel főleg a közös lakásukon árulták a kábítószert.

A nyomozók a bűntársakat kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kihallgatták és őrizetbe vették. A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsítottak ügyében a nyomozás befejeződött; a rendőrök vádemelést javasolnak ellenük.

<< Vissza az előző oldalra