Lezárt akta: „Na mi van, nem ütöd le?"

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök befejezték azt a büntetőügyet, amelynek tettesei – egy 34 éves nő és akkor 17 éves társa - a gyanú szerint a nagykátai vasútállomáson elvették áldozatuk 3.000 forintját és 3 szál cigarettáját miközben egyikük meg is ütötte.

Egy nagykátai férfi tett bejelentést 2021. március 26-án este, mivel a helyi vasútállomáson egy volt osztálytársa pénzt követelt tőle, amit ő megtagadott. Szóváltás alakult ki köztük, amit egy másik irányból és egy férfitől érkező ütés követett. A bántalmazás után - kihasználva a figyelmetlenséget - a 34 éves, pénzt követelő nő belenyúlt áldozata zsebébe, kivett 3000 forintot és 3 szál cigit, majd „boxoló” társával együtt felszállt egy Szolnok irányába közlekedő személyvonatra, és a helyszínt maguk mögött hagyva elmenekültek.

A nagykátai rendőrök a sértett által elmondott információk alapján, egy korábbi rablás miatt már fókuszukba került, 17 éves nagykátai tinédzsert és a 34 éves, munkanélküli Cs. Enikőt hozták összefüggésbe. Elfogásukat kihallgatásuk követte.

A fiatal a kihallgatásán a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el, a történtekre egészen máshogy emlékezett. Állította, nem bántott senkit, pénz elvételét sem látott. Cs. Enikő nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését, panasszal nem élt. Azt nem tagadta, hogy az áldozatot egyszer pofon ütötte, de nem pénz követelése, hanem egy korábbi nézeteltérés miatt.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 34 éves nővel szemben kifosztás bűntettének, valamint az akkor 17 éves társa ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra