Lezárt akta: nem sikerült a 11-es

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a bolgár állampolgárral szemben, aki 11 illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.

A Készenléti Rendőrség járőrei az 56 éves férfit 2021. december 4-én 18 óra 45 perckor Öttömös külterületén állították meg az 55-ös számú főúton, egy osztrák honosságú Mercedes Sprinter típusú kishaszongépjármű sofőrjeként.  A rendőrök a jármű rakterében 11 határsértőt találtak, akik szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre előállították. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Szegedi Járásbíróság elrendelt.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra