Lezárt akta: „Sárosnak és koszosnak éreztem”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök befejezték annak a 20 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint kocsija után az autómosó kezelőpaneljét is magas nyomás alá helyezte.

Ahogy azt korábban írtuk, egy érdi mosóhoz gurult be autójával egy férfi 2022. január 27-én. Lemosta a kocsit, majd a mosópisztollyal belövellt a panelbe, kocsiba ült és elhajtott. A készülék elektronikája tönkrement, a tulajdonosnak több mint 133 ezer forintos kára keletkezett.

Az érdi rendőrök néhány nap alatt azonosították a helyi férfit, aki kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta az őt kihallgató nyomozónak, hogy koszosnak látta a panelt ezért irányította rá a vízsugarat, nem akarta tönkre tenni a szerkezetet.

Az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 20 éves férfi ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait az ügyészségnek átadta.

<< Vissza az előző oldalra