Lezárt akta: tört-zúzott a kocsmában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tapolcai rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a garázdaság miatt folytatott büntetőeljárást.

Egy tapolcai vendéglátóhely alkalmazottja értesítette a rendőrséget 2018. február 9-én 22 óra körül arról, hogy az egyik vendégük folyamatosan kiabál és üti, rúgja a szórakozóhely bejárati ajtaját.

Az 54 éves nyirádi lakos gyanúsítottként történő kihallgatásakor elmondta, hogy azért lett mérges, mert záróra előtt pár perccel már nem szolgálták ki szeszes itallal.

A férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a tapolcai rendőrök a napokban fejezték be, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra