Lezárt akta: út mellett hagyott autóból loptak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hatvani rendőrök tetten értek 2021. július 2-án 6 óra 45 perc körül a 32-es főúton három férfit, akik egy korábbi balesetben érintett, nyitott járműből kivettek egy mobiltelefont és egy rádiós magnót, majd azokkal futni kezdtek.

A járőrök előállították a 25 éves, a 47 éves és az 50 éves jászkiséri lakosokat a Hatvani Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

Továbbá a nyomozók lefoglalták a lopott telefont és a magnót.

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.

Ha balesetet szenved, és gépjárművét nem tudja bezárni, vagy ablakai megrongálódtak és ezáltal bárki hozzáférhet értékeihez, ne hagyja őrizetlenül, vagy minden értéket vegyen magához amíg segítségért megy!

 

<< Vissza az előző oldalra