Lezárt akta: véget ért az út

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés miatt kell felelnie annak a három ukrán férfinak, akik 27 migránst szállítottak egy gépkocsi rakterében. A Vas megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya Székesfehérvári Osztályának információi alapján az egyenruhások 2022. június 28-án, a délelőtti órákban, a 8627-es számú úton, Peresznye térségében állítottak meg egy lengyel forgalmi rendszámú tehergépkocsit, amelyet egy ukrán állampolgárságú férfi vezetett. A gépkocsiban a sofőrön kívül két ukrán utas utazott elől, míg a tehergépkocsi rakterében huszonhét, magát palesztin, szír és afgán állampolgárnak mondó személy tartózkodott. A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A sofőrt és a két másik ukrán férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  

Velük szemben a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője, vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

 

<< Vissza az előző oldalra