Lezárt ügy: embercsempészéssel próbálkoztak
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két férfival szemben.
A nyomozás adatai alapján a két iraki származású, svéd állampolgárságú férfi 2020. szeptember 12-én hajnalban Ártánd Közúti Határátkelőhelyen pár percnyi eltéréssel, a tulajdonukban lévő személygépkocsikkal léptek be az országba. Ezt megelőzően megállapodtak abban, hogy segítséget nyújtanak a rokoni körhöz tartozó ismerősöknek a magyar államhatár illegális átlépéséhez, majd a négy felnőttet és három gyermeket továbbszállítják Svédországba.
Miközben egyikük Bojt település határában próbálta felvenni a hét migránst, társa ez idő alatt autójával Biharkeresztesen várakozott. A határsértők azonban nem tudtak beszállni az értük érkező járművekbe, mert a rendőrök intézkedés alá vonták őket és a két sofőrt.
A járművezetőket gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették, majd a Debreceni Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat.
A rendőrök az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat vádemelésre vonatkozó előterjesztéssel küldték meg a Berettyóújfalui Járási Ügyészségnek.