Lezárt ügy: udvarokból lopott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hónap alatt három helyről tűntek el holmik Kiskunhalason több tízezer forint értékben. A nyomozók hamar beazonosították a tolvajt, és a napokban befejezték az ügy vizsgálatát.

Bejelentést tett egy kiskunhalasi férfi tavaly szeptember 21-én, mivel valaki ellopott a garázsából egy kerékpárt, fűnyírót, gázpalackot és egy elektromos kéziszerszámot. A sértettnek ezzel több tízezer forint kárt okozott a tolvaj. Az esetet másik két bejelentés követte, melyeknél az elkövetési módok kísértetiesen hasonlítottak: családi házak udvarából tűntek el szerszámok, kerti eszközök tavaly október 10-én és 11-én éjszaka. Egyik alkalommal kompresszort, másik esetnél pedig fűszegélynyírót, fűnyírót, fúrógépet és rezgőcsiszolót vitt el az ismeretlen.

Az egyenruhások gyanították, hogy a bűncselekmények elkövetése egy személyhez köthető, és sejtésük hamar be is igazolódott. A nyomozás eredményeként egy napon belül beazonosították a feltételezett tolvajt és gyanúsítottként hallgatták ki a három bűncselekmény miatt. A 23 éves kiskunhalasi férfi beismerte bűnösségét. A házkutatás alkalmával a lopott holmik nagy részét megtalálták a rendőrök és visszaadták a tulajdonosának. A nyomozást befejezték a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.  

<< Vissza az előző oldalra