Lezárt ügyek: A plüss elefántban volt a lopott pénz
Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség azzal a három nővel szemben, akik Kazincbarcikán 2,5 milliót loptak el egy idős hölgytől.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság három helyi nővel szemben.
A gyanúsítottak 2020. szeptember 7-én 9 óra után becsengettek egy kazincbarcikai lakásba. A tulajdonos a csengetésre a lakás ajtaját nyitva hagyta, és kiment a lépcsőház elé. Majd az egyik nő szóval tartotta a házigazdát, míg a társai a nyitott ajtón bejutva, a lakásból több mint ötezer eurót, és nyolcszázezer forint készpénzt tulajdonítottak el.
A rendőrök az elkövetőket négy napon belül azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók szinte maradéktalanul lefoglalták az eltulajdonított készpénzt is, ami bele volt varrva egy plüss játékelefántba. A rendőrök a pénzt az eljárás során visszaadták a jogos tulajdonosának.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.