Lezárt ügyek: Áladománygyűjtő állhat bíróság elé

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy áladomány gyűjtővel szemben folytatott.

Csalás vétség, és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkaptányság egy 33 éves román állampolgárságú nővel szemben. A gyanúsított 2021. október 25-én egy miskolci nagyáruházban gyermekkorú lányával leszólította a vásárlókat, hogy adományt gyűjtsön beteg gyerekek számára. A nő tevékenységét hiteles iratokkal nem tudta igazolni, a közel 50 ezer forintot - amit tizenkét megtévesztett embertől szerzett meg - saját javára akart fordítani.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra