Lezárt ügyek: Elfogott útonállók

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszaújvárosi rendőrök vádemelési javaslattal éltek két férfival szemben, akik Tiszaújváros közelében megtámadtak egy gyalogost és elvették több mint kétszázezer forintját.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság N. Antal 22 éves és N. Lajos 28 éves helyi lakosokkal szemben. A gyanúsítottak 2017. január 17-én 22 óra 30 perc körül Tiszaújváros és a Tiszaszederkény közötti kerékpárúton támadták meg a hazaigyekvő sértettet. A bántalmazott és földre lökött férfitól több mint kétszázezer forintját vették el, majd elmenekültek a helyszínről.

 

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a támadókat, akiket bűnügyi őrizetbe vettek, majd a hatóság előterjesztése alapján, ügyészi indítványra a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

 

Az ügyben indított nyomozást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2017. április 5-én lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra