Lezárt ügyek: Eljegyzésen lopta meg az örömanyát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy berentei nővel szemben folytatott.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy berentei nővel szemben.

Fiatal pár tartotta eljegyzési rendezvényét egy berentei családi házban 2022. február 26-án.

Az ünnepléshez a kora esti órákban csatlakozott a pár egyik ismerőse is, akit szívesen fogadtak és vendégeltek meg, ő azonban néhány óra múlva már távozott is.

A rendezvény végén az örömanya is haza akart menni taxival, ezért elővette táskájából a pénztárcáját és ekkor vette észre, hogy abból 70.000 forint hiányzik.

A gyanú a korán távozott nőre terelődött, akit láttak a sértett táskája mellett is ülni.

Azonnal értesítették a rendőröket, akik a lakásán fel is keresték az asszonyt és kérdőre vonták, melyet követően a nő azonnal beismerte a bűncselekmény elkövetését, illetve visszaadta az ellopott pénzt.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra