Lezárt ügyek: Felgyújtotta a volt feleség otthonát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Közveszélyokozás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 60 éves sajópetri férfival szemben. Az elkövető egykori feleségének Sajópetriben található otthonában jelent meg és egy szatyrot kívánt neki átadni. Az asszony a volt férje kezéből kilökte a nejlon táskát, ami a földre eset és a benne lévő gyúlékony anyag kiömlött. Az elkövető a padlón szétterült folyadékot meggyújtotta, ezért a házban tűz keletkezett, és a berendezési tárgyak is lángra kaptak. A nő segélykiáltására a helyszínre siető szomszédok a tüzet eloltották, miközben a volt férj elmenekült. A rendőrök a bejelentést követően az elkövetőt otthonából előállították elő, majd a kapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra