Lezárt ügyek: Kábítószert fogyasztott, majd megjelent a rendőrségen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy kábítószer-fogyasztóval szemben folytatott.

Kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi férfival szemben.

A nyomozók a gyanúsítottat egy más ügyből kifolyólag idézték be a rendőrségre, aki 2021. január 26-án meg is jelent. Az eljáró rendőr ekkor észlelte, hogy a férfi valamilyen szer befolyásoltsága alatt állhat, ezért vele szemben gyorstesztet alkalmazott, amely pozitív értéket mutatott. A fiatalember elismerte a kábítószer-fogyasztás tényét, amelyet később a szakértői vizsgálat eredménye is alátámasztott.

A későbbiekben – 2021. szeptember 23-án – a járőrök Miskolc belterületén igazoltatták a férfit, aki a járművét úgy vezette, hogy előtte szintén kábítószert fogyasztott, amit szintén elismert.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra