Lezárt ügyek: Rablás miatt kell felelnie a párosnak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 45 éves helyi férfival, illetve egy 46 éves helyi nővel szemben. Az elkövetők 2021. december 16-án 12 óra után, Miskolcon a Baross Gábor úton leszólítottak egy gyalogosan közlekedő férfit, majd pénzt és cigarettát követeltek tőle. Mivel a sértett ennek nem tett eleget a nyakát megragadták, majd lenyomták a földre és megütötték, a kabátzsebéből pedig eltulajdonították a cigarettáját és az aprópénzét is.

A járőrök még a helyszínen elfogták a párost és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. 

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra