Lezárt ügyek: Rabolt és lopott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak az ózdi rendőrök azzal a férfival szemben, aki egy baráti páros egyik tagját meglopta, a másikat pedig kirabolta.

Mint ismeretes az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást S. Róbert 49 éves helyi lakossal szemben.

 

A gyanúsított 2017. január 23-án a késő esti órákban felajánlotta, hogy hazakíséri a 65 és a 77 éves férfiakat, akik egy ózdi vendéglátóhelyről tartottak lakóhelyük felé. S. Róbert először a 77 éves férfitől miközben hazakísérte - figyelmetlenségét kihasználva - eltulajdonított pár tízezer forintot. Ezt követően visszament a 65 éves sértetthez, akit többször megütött és erőszakkal elvette válltáskáját, benne személyes irataival és mobiltelefonjával.

 

S. Róbertet az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai 2017. január 24-én délután elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az eljáró nyomozási bíró ügyészi indítványra 2017. január 26-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, amelyet az eljárás során mindvégig fenntartott.

 

A nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság 2017. május 11-én lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra