Lezárt ügyek: Táskarabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy nővel szemben, aki egy miskolci templom közelében rabolt ki egy 56 éves nőt.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság L. Judit 55 éves miskolci lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. szeptember 20-án 13 óra körül az egyik miskolci templomban, egy - ott tartózkodó - felsődobszai nő táskájából pénzt, valamint egy mobiltelefont tulajdonított el. Ahogy a sértett ezt észlelte, az elkövető után indult, hogy visszaszerezze értékeit. Ekkor az elkövető egy alkalommal megütötte, majd elszaladt a helyszínről a zsákmánnyal.

táska

A bejelentést követően a járőrök  szinte azonnal  elfogták a rablót, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, továbbá az ellopott értékek is előkerültek.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra