Lezárták a GPS-vevőket ellopó litvánok ügyét
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a mezőgazdasági munkagépekről elvitt, több millió forint értékű eszközök miatt indított nyomozást.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a zalai rendőrök Békés vármegyei kollégáikkal együttműködve 2023. augusztus 12-én elfogtak egy férfit, aki az akkor még ismeretlen társával egy körösladányi telepről, három munkagépről öt GPS-vevőegységet vitt el több mint 10 millió forint értékben.
A zalai nyomozók megállapították, hogy a 38 és 33 éves litván állampolgárságú férfi az elmúlt hónapokban Lenti környékén is több hasonló bűncselekményt követett el. Szentgyörgyvölgyön és Csesztregen 12 millió forintos kárt okoztak a traktorok gazdáinak.
A rendőrök nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki a szökésben lévő bűntárs ellen, akit 2024. május 13-án Angliában fogtak el a hatóságok, az átadási eljárás folyamatban van. Az általa elkövetett bűncselekmények miatti nyomozást elkülönítették.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben az üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt folytatott nyomozást, az iratokat megküldte az ügyészségnek.