Lezárták az ügy vizsgálatát a hevesi rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléses balesetet okozott a férfi, aki ráadásul a járművezetéstől el volt tiltva. 

Kömlő belterületén közlekedett személygépkocsival 2021. október 25-én reggel egy 35 éves férfi, aki az egyik kanyarban áttért a szemközti sávba és ott összeütközött egy autóval, mely ennek következtében az oldalára borult. A sofőr elfutott a helyszínről, nem győződött meg arról, hogy történt-e személyi sérülés a baleset során, később azonban mégis visszament oda.

A helyszínen kiderült, hogy B. Kálmán nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel a járművezetéstől a bíróság eltiltotta, továbbá a vétlen járműben az egyik utas könnyű sérüléseket szenvedett.

A Hevesi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt és segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki a kunmaradasi lakost.

A nyomozó hatóság a vele szemben folytatott ügyben elvégezte a szükséges eljárási cselekményeket, és az iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.

Fontos, hogy járművet az vezethet, aki a jármű vezetésére érvényes engedéllyel rendelkezik! A forgalmi, az időjárási és a látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni! A balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni!

.

 

<< Vissza az előző oldalra