Lezárták: két tolvaj hat bűncselekménye

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi nyomozók vádemelést javasolnak két férfi ellen, akik közösen követtek el lopásokat, de önálló bűnelkövetőként is várhatják a felelősségre vonást.

 

Korábban beszámoltunk már róla, hogy a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2021. november 4-én kétrendbeli lopás gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 29 éves helyi lakost. F. Zsolt néhány nappal korábban Szalkszentmártonban egy utcán álló autóból tárcát és telefont emelt el. Ez után elindult Kecskemét irányába, ám félúton – Fülöpházán – megállt és feltört egy parkoló kocsit, amelyből 50.000 forintot zsákmányolt. A rendőrök a tolvajt a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították, majd elfogták. A gyanúsított a bűncselekményekhez használt autóra – félrevezetésként – egy német rendszámot szerelt fel, így a lopások mellett egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével is gyanúsítják.

A detektívek kiderítették, hogy F. Zsolt nem egyedül dolgozott: amíg az autók körül ügyködött, F. Sándor kunszentmiklósi lakos falazott neki, aki szintén nem volt ismeretlen a nyomozók előtt. Őt már 2021 májusában lopás vétség, okirattal visszaélés vétsége és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és ezek az ügyek még folyamatban voltak ellene a lopás alkalmával.

A nyomozók őrizetbe vették a két férfit, akik jelenleg is letartóztatásban vannak. Az általuk elkövetett bűncselekményeket egy eljárásban vizsgálták, amely most befejeződött. A rendőrök az iratokat átadták a járási ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra