Lezárták: mobilgarázsban utazott a csaló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 39 éves kecskeméti férfi elemekből összeállítható autótárolót, később pedig mobilházakat hirdetett eladásra.

 

Mobilgarázst kerestek megvételre azok a gyanútlan áldozatok, akik az egyik internetes portálon egy kecskeméti lakos hirdetésére kattintottak. A férfi kedvező áron kínálta eladásra a különböző nagyságú, elemekből álló autótárolókat, így több tucat sértett le is csapott az olcsó ajánlatra.

B. Tamás 2021 júniusa és szeptembere között legalább harminckét reménybeli vásárlóval kötött szerződést a különböző méretű garázsok leszállítására. Mindenkitől átvett kisebb-nagyobb összegű előleget, azonban már az ügylet lebonyolításakor tudta, hogy a szerződésben foglaltakat nem fogja teljesíteni, hiszen valójában egyetlen eladható mobilgarázzsal sem rendelkezett. Az ország különböző pontjain lakó sértettek ügyeiben a kecskeméti nyomozók kezdtek vizsgálódni. Kiderült, hogy a csaló egy idő után már mobilházak építését is hirdette, így még nagyobb – előlegként felvett – pénzösszegekhez jutott. Volt olyan károsult, akitől nyolcvanezer forintot csalt ki, az egyik sértett pedig két és félmillió forintot adott át a csalónak.

Kiderült, hogy a férfi három autót is átvett javításra, amelyekből az egyiket leadta egy autóbontóban, a másik két kocsi szervízelésére kapott pénzösszegeket pedig felélte.

A többrendbeli sikkasztással és 42 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítható férfit a rendőrök 2021. október 20-án őrizetbe vették.

A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt lévő gyanúsított ügyében a nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal adták át a helyi ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra