Lezárták: nem mindenhol kezdődött jól az újév

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pezsgőbontást követően esett egymásnak öt férfi Hetényegyházán. A vád: felfegyverkezve elkövetett garázdaság, rongálás, kiskorú veszélyeztetése és egyedi azonosítójel meghamisítása.

Állampolgári bejelentés érkezett szilveszter éjszaka, miszerint ismeretlenek bántalmaznak egy férfit Hetényegyháza egyik utcájában. A kiérkező rendőröknek egy betört ablakról számoltak be a jelenlévők, ezért eljárás indult a megyeszékhely rendőrkapitányságán.

A nyomozás során több tanút is meghallgattak a rendőrök, akik elmondása szerint együtt szilveszterezett két család Hetényegyházán, amikor egy vendégként érkező házaspár összeveszett egymással, és a férj ütlegelni kezdte kedvesét. A vita hevében egy ablak is kitört, majd a házigazdát – aki csitítani próbálta a kedélyeket – megütötte az agresszív férfi. A jó hangulatnak hamar véget vetett az affér, és a családot távozásra szólították fel a vendéglátóik. Az esetről értesítették a házigazda lányát és kedvesét, akik azonnal hazaindultak a történtek hallattán. Velük volt meg egy ismerősük is. A nőt kitették a lakásnál a férfiak pedig a balhés család után eredtek. A vita odáig fajult, hogy vascsővel és egyéb fém tárggyal esett egymás a két fél. A verekedés közben egy autót is megrongáltak, valamint egyikük levette annak rendszámtábláit. A kár, amit okoztak egy millió forintra rúgott.

A rendőrök öt férfival szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytattak eljárást. Valamint közülük három személynek – egy apának és két fiának – rongálás miatt, a családfőnek kiskorú veszélyeztetése miatt, idősebbik fiának pedig egyedi azonosítójel meghamisítása miatt is felelnie kell.

<< Vissza az előző oldalra