Lopás miatt felelhetnek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy konténerből lopott szerszámokat három erdőtelki férfi. A dorogi nyomozók őket gyanúsítottként kihallgatták és befejezték az ügy vizsgálatát.

A gyanú szerint egy 19 éves, egy 27 éves, és egy 43 éves erdőtelki lakos dolgozott Leányváron még 2021 novemberében. A munkájukért ígért juttatásokat nem kapták meg, ezért máshogy akartak pénzhez jutni. Az általuk használt, de más tulajdonában lévő gépeket egy konténerben tartották. Ennek zárszerkezetét levágták, majd onnan különböző gépeket hoztak el. Két sértettet károsítottak így meg. Az egyik részére pár ezer, míg a másik félnek több mint 500 ezer forint kárt okoztak.   

A feljelentést követően azonosították a 3 tettest és őket a dorogi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük lopás bűntett és lopás vétség miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség a kutatás során a lopott szerszámok egy részét megtalálta, az egyik sértett kára így teljesen megtérült. A Dorogi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

2

1

 

<< Vissza az előző oldalra