Lopott roller nyomában
Visszakerült jogos tulajdonosához a jármű, közel 200 000 forint térült meg.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást május 13-án, mivel valaki elvitt egy lezárt elektromos rollert a gárdonyi vasútállomásról.
A vasútállomás kameráinak felvételei alapján az éppen szolgálatot teljesítő Közrendvédelmi Osztály csoportparancsnoka június 7-én felismerte az elkövetőt, aki aznap a kapitányság épületébe toppant be egy folyamatban lévő másik ügy kapcsán kapott idézés miatt. Amíg a kihallgatást folyt, volt idő átgondolni a taktikát. A főtörzszászlós civil ruhába bújt, az erősítés érdekében pedig értesítette a szolgálatirányító parancsnokot és két körzeti megbízott kollégát. Mivel feltételezték, hogy a 29 éves elkövető a lopott rollerrel érkezett, a kihallgatás végeztével követni kezdte őt. A férfi a kapitányság épületétől távolodva leült egy padra, kicsit megpihent, majd továbbment, míg oda nem ért egy kerékpártárolóhoz, ahol egy gondosan lezárt e-roller várta. A lakatot kinyitva fellépett rá, de útja nem tartott sokáig, mivel az „ütésre” kész zsaruk szolgálati gépkocsival gyorsan utolérték, majd elfogták.
A rendőrök kihallgatták a férfit, melynek során beismerő vallomást tett. Jogos tulajdonosa még aznap átvehette a rollert a Gárdonyi Rendőrkapitányságon, így közel 200 000 forint kár térült meg.