Majorannadíler

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint kábítószerként árulta az utcán a fűszert egy férfi Budapesten. A rendőrök előállították, üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult büntetőeljárás.

A főváros VII. kerületében szolgálatot teljesítő járőrök a Dohány utcában 2023. április 18-án 21 óra 40 perc körül figyeltek fel egy férfira, aki két fiatalnak akart valamit eladni. A megszólított járókelők nem vásároltak tőle, a férfi pedig az egyenruhások láttán sietősen próbált elsétálni. A rendőrök igazoltatták, és átkutatták a ruháját. Egy csomag majorannát és egy tasak növényi törmeléket találtak nála, amiről azt állította, hogy teafű. A 36 éves férfit a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol üzletszerűen elkövetett csalás vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfinél alkalmazott gyorsteszt nem mutatott ki kábítószerfogyasztást, a lefoglalt növényi törmeléket szakértői vizsgálat alá vetik.

A belvárosi kerületekben rendszeresen előfordul, hogy az utcán „kamudrogot” (majorannát, sütőport és más legális anyagokat) próbálnak eladni, elsősorban külföldieknek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem csak a kábítószer-kereskedelem, de a közterületi bűnözés minden módjával szemben határozottan fellép.

(a kép illusztráció)

 ​

<< Vissza az előző oldalra