Más földjét dézsmálta, a rendőrök elfogták
A mosonmagyaróvári rendőrök egy helyi férfival szemben intézkedtek, aki a város közelében lévő földterületről több alkalommal, különböző mennyiségben burgonyát tulajdonított el.
A rendőrségre érkező bejelentést követően egy 55 éves mosonmagyaróvári férfit értek tetten a járőrök 2022. október 9-én az esti órákban, amikor egy őstermelő földjéről több rekesz burgonyát akart ellopni. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt elfogták, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben lopás vétség elkövetése miatt büntetőeljárás indult.
Az eljárás során kiderült, hogy az 55 éves férfi az elmúlt pár héten három alkalommal is visszatért a sértett termőföldjéhez, ahonnét összesen körülbelül 400 kilogramm krumplit szedett fel és szállított otthonába. A gyanúsítotti kihallgatása során az elkövető a nyomozóknak elmondta, hogy az ellopott burgonyát ismerősei körében elajándékozta, majd hozzátette, hogy a bűncselekmény elkövetését nagyon megbánta.