Megállás nélkül elhagyta a baleset helyszínét – a rendőrök még aznap előállították

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a férfi balesetet okozott, majd megállás nélkül hazament az autójával. A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Egy férfi értesítette a rendőrséget 2020. október 18-án 18 óra 30 perc körül arról, hogy Püspökladány, Bánomkert utcában várakozott az autójával, amikor abba egy másik jármű belement és megállás nélkül elhajtott. Az egyenruhások a bejelentést követően a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek, amely eredményeként rövid időn belül a látókörükbe került egy helyi lakos.

A rendőrök a férfi lakcímén megjelenve egy megrongálódott személygépkocsit találtak az udvaron. A feltételezett elkövetőt ezt követően előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Beismerő vallomást tett. Az eljárás során kiderült az is, hogy a férfi eltiltás hatálya alatt vezetett, valamint a járműve ki volt vonva a forgalomból.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra