Megállították
A ráckevei rendőrök elfogtak, a bíróság pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett egy 28 éves helyi férfit, aki az elmúlt időszakban rabolt, lopott és rongált a településen.
Kezdetben az anyjától követelt pénzt a férfi, de nem kapott, bosszúból egy téglával törte be édesanyja autójának ablakát, majd dühében egy térfigyelő kamera tartószerkezetét is megrongálta.
Napokkal később a testvérétől kért pénzt, ez alkalommal is sikertelenül, válaszként kitépte testvére nyakláncát és elfutott, később egyik ismerősétől kötött el egy kerékpárt.
Bűnös szándékával továbbra sem hagyott fel, nyitott szemmel járt a városban, mit emelhet el. Néhány nap múlva az utcán botlott egyik ismerősébe, a drótszamarát szúrta ki magának. Nem kapta meg, ezért többször megütötte ismerősét, és tovább követelőzött. A lista még itt sem ért véget, később egy másik biciklit és egy autót is elkötött a településen.
A nyomozók azonosították és elfogták J. Lászlót, aki a kihallgatásán beismerő vallomást tett. A Ráckevei Rendőrkapitányságon rablás, rongálás és lopás miatt indult vele szemben eljárás, a bíróság bűnügyi felügyelet alá helyezte.