Megautóztatta az ismerőseit
A tulajdonost a rendőrök még éjszaka értesítették arról, hogy a járművével Nagykanizsán közlekedett négy személy.
A rendőrök 2022. október 10-én 1 óra 15 perckor Nagykanizsán, a Király utcában igazoltattak egy 17 éves keszthelyi fiatalembert és három utasát, akik személyautóval közlekedtek. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint az általa vezetett jármű nem az ő tulajdona. A járőrök alkoholszondát is alkalmaztak a vezetővel szemben, amely pozitív értéket mutatott.
A négy személyt előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásukat követően kiderült, hogy a nyitott autót a benne lévő kulccsal együtt Keszthelyről, egy ház udvaráról a tulajdonos tudta nélkül vitték el.
A nyomozók a 17 éves sofőrt jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették.