Megkéselte házastársát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy szombathelyi nő a vita hevében több késszúrással sebesítette meg férjét tavaly decemberben.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a helybeli nővel szemben, aki december 26-án este szombathelyi lakásukban családi vita során a fiókból elővett konyhakéssel többször megsebesítette férjét.

A mentősök életveszélyes sérüléssel szállították kórházba a férfit. A rendőrök a helyszínről állították elő a nőt, majd kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt és azóta is fennáll.

A vasi rendőrök a napokban zárták le az eljárást, és az iratokat emberölés kísérlete bűntett megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal adták át a főügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra