Megtalálták az Üllői úton balesetet okozó autóst

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti fiatalt rendőri kísérettel vitték kórházba, majd őrizetbe vették.

Taxival ütközött egy személygépkocsi 2021. július 28-án 12 óra 30 perc körül Budapest X. kerületében, az Üllői úton. Az autós, aki a rendelkezésre álló adatok szerint korábban önkezűleg okozott magának sérüléseket, továbbhajtott, majd járművét párszáz méterrel távolabb hátrahagyva elmenekült. A taxist a mentők kórházba vitték.

A helyszínt elhagyó férfit nagy erőkkel keresték, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai végül éjfél után nem sokkal egy VIII. kerületi lakásban találták meg. A fiatalt a mentőszolgálat munkatársai rendőri kísérettel kórházba vitték.

A 22 éves M. Tamással szemben – őrizetbe vétele mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

<< Vissza az előző oldalra