Menekülttől lopott – még aznap lebukott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A sértett asszony visszakapta az ékszereit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti nővel szemben, aki 2022. március 13-án 9 óra és 14 óra között egy ferencvárosi szállodában több mint egymillió forint értékű ékszereket vitt el az egyik vendég táskájából.

A nyomozás adatai szerint a feltételezett tolvaj a hotelben dolgozott, az egyik szobába pedig takarítani ment be, amíg a lakó távol volt. A szobában észrevette, hogy az egyik bőröndből egy doboz lógott ki, amit kinyitott, majd egy maréknyi ékszert vett ki belőle.

A szoba bérlőjének visszaérkezése után feltűnt, hogy hozzányúltak a táskájához, valamint elhullajtott ékszereket is talált a padlón, a takarító azonban már hazavitte a zsákmányt.

A kerületi rendőrök még aznap azonosították a budapesti nőt, majd 19 óra 30 perckor VII. kerületi lakásáról előállították a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra. A lakóhelyét átkutatták, és maradéktalanul lefoglalták a több mint egymillió forintot érő ékszereket.

A nyomozók a 36 éves nőt lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, amelyet elismert. Kihallgatása során sajnálatát és megbánását fejezte ki. A megtalált ékszereket a rendőrök hiánytalanul visszaadták a sértettnek.

<< Vissza az előző oldalra