Nem az éjféli mise, és nem is az orgona hangja, hanem a templomi perselyek tartalma csábította el.
Egy szegedi templom perselyeinek lakatját vágta le, majd helyettesítette saját zárakkal a tolvaj. Az éjszaka során kinyitotta a zárakat, majd kivette belőle az adományt, és egyszerűen kisétált a templomból.
Két hete kezdtek gyanakodni az ott dolgozók, hogy valami nem stimmel az adománygyűjtő perselyek zárjaival. Feltételezésük nem volt hiábavaló, mivel az elkövető levágta a perselyekről azok lakatjait és sajátjával helyettesítette azokat.
A bűncselekmény éjszakáján az elkövető bent maradt a templomban, elbújt az orgona mellett az emeleten és megvárta, míg a templomot bezárják. Ezt követően gyertyával világítva közelítette meg a perselyeket, amelyek lakatjait korábban már a saját zárjaira cserélte ki. Könnyű dolga volt hiszen saját kulccsal nyithatta ki a korábban feltett lakatjait, kivette az összes adományt, majd visszabújt rejtekhelyére. Reggeli nyitást követően egyszerűen kisétált a pénzzel a templomból.
A nyomozati munka során lefoglalt kamerafelvételeket elemezve a rendőrök beazonosították az elkövetőt, aki már egy ideje látogatta a templomot és volt lehetősége előkészíteni a bűncselekményt. Az azonosítást követően a nyomozók elrendelték az elkövető körözését, akit a járőrök a templom közelében fogtak el, majd előállítottak.
Vele szemben a Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt büntetőeljárást indított.