Nem sokáig birtokolta a lopott pénzt, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy alkalmi ismerősétől lopta el a több mint százezer forintot tartalmazó táskáját Miskolcon.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 51 éves helyi férfivel szemben.

A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai 2022. június 7-én a hajnali órákban térfigyelő kamerákon keresztül észlelték, majd jelezték a rendőröknek, hogy a miskolci Centrum Áruház előtt egy férfi ellopta egy nő táskáját.

A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol a sértett elmondta, hogy egy, alkalmi ismerőse lopta el tőle a táskáját, amelyben több mint százezer forint készpénze volt.

A rendőrök a személyleírás alapján megkezdték az elkövető felkutatását, akit néhány percen belül el is fogtak és akinél az eltulajdonított pénzt is megtalálták.

<< Vissza az előző oldalra