Nem tud leállni – a XVI. kerületi rendőrök elfogták a feltételezett betörőt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfit több vagyon elleni bűncselekménnyel is gyanúsították már.

Egy családi házba törtek be Budapest XVI. kerületében 2020. december 6-án a kora délutáni órákban. Az elkövető a szúnyoghálót leszakította, a redőnyt kifeszítette, és benyomta a bukóablakot, hogy bejusson az épületbe, majd az egyik szobából pénzt, valutát és ékszereket lopott el, összesen 1 millió 600 ezer forint értékben. A kerületi rendőrkapitányság lopás bűntett miatt indított eljárást.

A cinkotai nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 25 éves férfit, aki ellen több vagyon elleni bűncselekmény miatt folyt már büntetőeljárás.

A budapesti R. Antalt 2021. február 23-án előállították a XVI. Kerületi Rendőrkapitányságra. A férfi az ékszereket zálogba adta, a zálogjegyet pedig a nyomozók megtalálták nála. A beszerzett bizonyítékok alapján még aznap lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Hogyan előzheti meg a hasonló lopásokat?

  •  ​Ha elmegy otthonról, mindig zárja be az ajtókat és az ablakokat! Már egy bukóablak is csábító lehet az alkalmi tolvajnak.
  • ​A lakás pótkulcsait ne rejtse el a házon kívül!
  • Haladéktalanul cseréltessen zárat, ha elveszítette a kulcsait!​
  • ​Földszinti helyiségek ablakait érdemes ráccsal felszerelni.
  • ​További védelmet nyújthat a mozgásérzékelős reflektor, riasztó- és kamerarendszer telepítése.
  • Értékeit le​hetőleg falhoz vagy padlóhoz rögzített trezorban tárolja, melynek kulcsát, illetve kódját rejtse el!
  • ​Legyen körültekintő, ha i​degeneket enged be! Ilyenkor ne vegyen elő értékeket.
  • ​​Ha nyaralni megy, ne tegye azt közzé előre a közösségi médiában. A lakásban található nagyobb értékekről sem érdemes képet posztolni. Akár egy ismerős ismerősének véletlenül elejtett megjegyzése is tippet adhat valakinek.
<< Vissza az előző oldalra