Nem úszta meg a felelősségre vonást a cserbenhagyó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra az M7-es autópályán balesetet okozó férfit.

Egy 43 éves siófoki férfi közlekedett egy személyautóval az M7-es autópálya 190-es kilométerszelvényében Budapest irányába 2022. július 17-én 18 óra 30 perc körül, amikor hátulról nekiütközött az előtte haladó személygépkocsinak, aminek vezetője az út szélére kormányozta a gépjárművét. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban az okozó jármű sofőrje anélkül, hogy erről és a segítségnyújtási kötelezettségéről meggyőződött volna, a helyszínt szikrázó kerekekkel megállás nélkül elhagyta.

A cserbenhagyó azonban nem jutott messzire, a sávolyi kihajtónál az autópályát elhagyta majd megállt a gépkocsijával, ami kigyulladt és leégett. A helyszínre érkező somogy megyei rendőrök elfogták a jármű vezetőjét, majd előállítását követően átadták az illetékességgel rendelkező Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársainak, akik közúti cserbenhagyás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

 

<< Vissza az előző oldalra