Nem volt felhőtlen a viszony, mégis előkerült a napernyő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség.

A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. július 8-án 20 óra körüli időben egy siófoki lakóház udvarán a 38 éves férfi előzetes szóváltást követően egy napernyővel és annak csövével tettleg bántalmazta a sértettet. Az orvosszakértői vélemény alapján a sértett férfi súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök P. Frigyes László 38 éves siófoki lakost elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárást a Siófoki Rendőrkapitányság 2013. október hónapban befejezte és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra