Nincs elfelejtett ügy

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki még tavaly nyáron vette el erőszakkal egy kislánytól a mobiltelefonját Miskolcon.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 15 éves helyi fiúval szemben.

A gyanúsított 2016. június 24-én 20 óra körül a Miskolc, Fényi Gyula tér előtti járdán megfenyegetett egy ott gyalogló gyermeket és erőszakkal kivette a kezéből a mobiltelefonját, majd elmenekült.

A kitartó nyomozás során a rendőrök megállapították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétét, majd – az egyéb ügyekben is körözött és szökésben lévő fiút – 2017. február 4-én Miskolcon el is fogták.

Az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

<< Vissza az előző oldalra