Nyomkövetővel a csuklóján bukott le
A fővárosi rendőrök egy bűnügyi felügyelet alatt álló férfit fogtak el Kőbányán, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.
A X. kerületben járőröző rendőrök július 22-én délután egy parkoló autóban ülő két férfira figyeltek fel, akik feltűnően idegesen kezdtek viselkedni. Amikor az egyenruhások közeledtek, kiszállt az utasülésről az egyik férfi, és egy közeli ingatlan felé sietett. A járőrök utánaindultak, többször felszólították, hogy álljon meg, végül utolérték és igazoltatták.
Kiderült, hogy a bal csuklóján nyomkövető eszközt visel, és egy korábbi bűncselekmény miatt Budapest és Pest megye közigazgatási területére kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.
Ruházatának átvizsgálásakor a rendőrök egy műanyag tégelyben 4,54 gramm fehér, kábítószergyanús port, 175 ezer forintot, egy üvegpipát, valamint 16 mobiltelefont találtak és foglaltak le.
Mintavételre állították elő a férfit a X. Kerületi Rendőrkapitányságra. A droggyorsteszt THC jelenlétét mutatta ki szervezetében, míg a lefoglalt fehér por az előzetes vizsgálat szerint N-etil-pentedron-hidroklorid, amely kábítószernek minősül.
A gépkocsiban maradt másik férfit szintén ellenőrizték. Átvizsgálták a ruháját és az autóját – utóbbit szolgálati kutyával is –, de nála, illetve a járműben nem találtak bűncselekményre utaló tárgyat vagy anyagot. Őt is mintavételre állították elő, droggyorstesztje negatív lett.
Az intézkedést elkerülni próbáló 34 éves F. István az adatok szerint a környéken árult tiltott szert. A BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.