Ököllel ütötte unokaöccsét, a rendőrök őrizetbe vették

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 65 éves férfit.

Az eljárás adatai alapján egy 65 éves bakonyi kistelepülésen élő férfi 2023. február 21-én 19 óra körül egy előzetes szóváltást követően ököllel homlokon, illetve arcon ütötte unokaöccsét, aki ennek következtében a szoba padlójára zuhant és eszméletét vesztette. A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, majd előállították a Zirci Rendőrőrsre és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók megállapították továbbá, hogy az elkövető 2023 januárjától napi rendszerességgel fenyegette hozzátartozóját azzal, hogy megöli, elvágja a torkát.

A 65 éves Veszprém-környéki férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlet és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra