Őrizetben a bárdos támadó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök életveszélyt okozó testi sértés kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a férfit, aki az Andrássy úton bárddal támadt ismerősére.

 
Több bejelentés érkezett 2022. november 21-én 15 óra 8 perc körül a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, hogy a VI. kerületi Andrássy úton egy férfi bárddal ütlegel egy földön fekvő embert. 
 
A VI. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottjai közeli lakásában percek alatt elfogták a feltételezett elkövetőt, a bárdot lefoglalták. A bántalmazott férfit – aki a rendelkezésre álló adatok szerint ismerte a támadót – a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba.
 
A 30 éves S. Vilmost a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított nem tagadta a bántalmazást, de azt mondta, hogy magát védte. A további tanúk felkutatása és kihallgatása folyamatban van. 
 
Mivel gyanú merült fel, hogy az elkövető kábítószer hatása alatt állt, amit a gyorsteszt megerősített, kábítószer birtoklása vétség miatt is eljárás indult vele szemben. 
<< Vissza az előző oldalra