Őrizetben a piaci rabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök öt napon belül azonosították és elfogták azt a nőt, aki egy budapesti piacon nyúlt le egy vevőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki 2022. március 5-én délelőtt egy XIII. kerületi piacon pénzváltás ürügyével szólított meg egy vásárlót, majd az épület emeletére csalta.

A liftbe lépve az elkövető falhoz nyomta a fiatal nőt, közben pedig elvette a hátitáskájában tárolt pénzt. A bűncselekményt azzal próbálta leplezni, hogy közölte; csak visszacipzározta a nyitott táskát.

A kerületi egyenruhások azonosították a feltételezett elkövetőt, majd 2022. március 10-én délután egy XIII. kerületi aluljáróban elfogták.

A 38 éves R. Alexandrát a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, ahol rablás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, illetve őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nő tagadta a bűncselekmény elkövetését, ám érdemi vallomást egyelőre nem kívánt tenni. 

<< Vissza az előző oldalra